Zalai Hírlap logó

2010.09.10. péntek, Nikolett, Hunor

Felhős égbolt, elszórtan záporok.
min. 10°C | max. 17°C

5 találat a nyílik címkével



Ma nyílik az új barkácsáruház Keszthelyen

2010. március 18.

Szerdán a város kereskedelmi központjában felavatták az újonnan épült OBI áruházat, mely csütörtökön nyitja kapuit, a szomszédságában ugyancsak újonnan létesült Alpha-Parkkal együtt.

Szóljon hozzá


Megnyílik az első űrszálloda

2009. november 02.

Brüsszel - Már lehet "szobát" foglalni az első űrszállodában, amely a tervek szerint 2012-ben nyílik meg egy barcelonai vállalkozás vezetőinek szervezésében.

Szóljon hozzá


Bölcsődét nyitnak az oviban

2009. augusztus 07.

Bagod (szj) - Felújítják a helyi óvodát. A tizenötmillió forintos beruházás őszre készül el, s az épületben bölcsődének is helyet biztosít az önkormányzat a tervek szerint.

Szóljon hozzá


Népművészeti kiállítás nyílik (június 11.)

2009. június 09.

Zalaegerszeg (se) - A Keresztury ÁMK Gönczi Galériájában június 11-én 17 órakor nyílik a megyei közművelődés II. Nyugat-dunántúli Regionális Népművészeti kiállítása. Ez alkalommal Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye és a Muravidék népi kézműves alkotói mutatkoznak be.


IMF iroda nyílik Budapesten

2009. március 25.

Budapest - Állandó irodát nyit Budapesten a Nemzetközi Valutaalap, hogy megkönnyítse a készenléti hitelkerettel kapcsolatos egyeztetéseket.


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tudósítás

Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló
máj. 22. 15:00 ZTE FC
Nyíregyháza FC
    4 : 3
máj. 22. 17:30 Budapest Honvéd
FTC
    2 : 0
máj. 23. 17:30 Szombathelyi Haladás FC
Paksi FC
    4 : 0
máj. 23. 17:30 Diósgyőr FC
MTK-Budapest
    2 : 5
máj. 23. 17:30 Újpest FC
Vasas
    1 : 0
máj. 23. 17:30 Győri ETO FC
Videoton FC
    1 : 0
máj. 23. 17:30 Kecskemét-Ereco
DVSC
    1 : 0
máj. 23. 17:30 Lombard Pápa Termál FC
Kaposvár FC
    3 : 1
rightboxbottom2
oldalsáv alj