307 találat a médiatörvény címkével
Az Országgyűlés akár már pénteken elfogadhatja a távközlési adó bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztést, míg a médiaszabályozás változtatását illetően várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak.
A szélsőségesség elleni fellépésről szóló szocialista határozati javaslat részletes vitájával, valamint a kormány egészségügyi salátatörvényének általános vitájával ért véget az Országgyűlés keddi ülésnapja.
Hétfőn a parlament megkezdte három napos ülését.
A médiatörvény több pontjának megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) az alapvető jogok biztosa - közölte Szabó Máté ombudsman hivatala kedden az MTI-vel.
A magyar médiaszabályozást érő hazai és nemzetközi kritikákat cáfolta előadásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Félidőben című konferencián. Szalai Annamária emellett az elvégzett feladatokról is beszámolt, amelyek közül a kiskorúak védelme érdekében tett erőfeszítéseket emelte ki.
Nyílt levélben bírálta Neelie Kroest Navracsics Tibor csütörtöki meghallgatása kapcsán Szájer József. A fideszes EP-képviselő szerint a médiaügyi biztos a vitában "kilépett az Európai Bizottságtól joggal elvárható pártsemleges szerepből" - ismerteti Szájer József blogbejegyzését a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
Az Európai Parlament zöld frakciója kezdeményezi, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen az Európai Unió alapvető értékeinek megsértése miatt.
Az Alkotmánybíróság médiaszabályozási határozatáról írt csütörtökön a Neue Zürcher Zeitung című svájci és a Die Presse című osztrák lap, a Klubrádióval kapcsolatos döntéssel foglalkozott a La Libre Belgique című belga lap, míg a The New York Times című amerikai lap a magyar belpolitikai helyzetről közölt riportot.
Megsemmisítette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, júliusban megszavazott törvényt, valamint a büntetőeljárási törvény több rendelkezését is az Alkotmánybíróság (Ab). Az Ab alkotmányellenesnek találta a médiaszabályozás több rendelkezését is.
A budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) a következő hetekben tanulmányt tesz közzé csaknem kéttucatnyi európai ország azon több mint félszáz jogszabályáról, amelyek a magyar kormány hivatkozási alapjául szolgálnak a médiatörvénnyel kapcsolatban - jelentette be szerdán Ellen Hume, a CEU médiaszakos professzora Washingtonban, a Magyarország médiatörvénye - egy évvel később címmel megrendezett panelbeszélgetésen.
A nemzetközi médiaküldöttség arra kéri a kormányt és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH), folytassanak párbeszédet a médiatörvényről, hogy legyen lehetőség annak felülvizsgálatára - mondta Aidan White, a delegáció vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Nem igaz az a kereskedelmi média által gyakran hangoztatott érv, miszerint azért ilyen a műsor, mert erre van igény - szögezte le Szalai Annamária, a médiahatóság elnöke a Családfesztiválon megtartott kerekasztal-beszélgetésen. A jó (ellen)példa az a néhány tehetségkutató verseny, amely a csillogó látvány mögött valódi értéket képvisel.
Közigazgatási eljárást indított a Life Network, az Ozone Network, a 4!-es csatorna, a Spektrum TV, valamint a Magyar Televízió m1-es csatornájával szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a műsorkvóta-kötelezettségek megsértése miatt - közölte a testület pénteken az MTI-vel.
Az önszabályozó szakmai szervezetek közül harmadikként a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) is társszabályozási szerződést kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával - közölte a médiatanács szóvivői irodája pénteken.

2010 autó balaton baleset budapest diák férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság halál halott Hévíz időjárás iskola Jobbik keszthely kiállítás koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország meghalt MSZP munka nagykanizsa önkormányzat Orbán Viktor pályázat pénz program rendőr rendőrség sebességmérés sport traffipax traffipax információk turizmus tűz ütközés választás verseny zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót ZTE FC

