7 találat a feltárás címkével
A parlament hétfőn módosította a kulturális örökség védelméről szóló törvényt: megvonta az ásatási jogot a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálattól (KÖSZ), s a feladatot visszahelyezte a megyei múzeumokhoz.
Lassan megszokjuk már, hogy nincs olyan nagyberuházás, amit ne előzne meg régészeti kutatás. Így van ez akkor is, ha villamos távvezeték oszlopait állítják Győrtől Hévízig.
Keszthely - Nagyszabású kiállítás tárja a közönség elé a Fenékpusztán a 4. században emelt késő római kori erőd kutatásának régészeti eredményeit.
Zalavár - A tavaly megtalált Karoling-kori Keresztelő Szent János fatemplom kutatásával és a Zalavár-Vársziget nyugati részén található, kora Árpád-kori településnyomok feltárásával folytatódnak július közepétől a régészeti munkák a Kis-Balaton környékén.
Keszthely - A régészek számára is meglepetést okozott, amikor rábukkantak az eddig ismert legkorábbi megtelepedés nyomaira Keszthely központjában. A tér alatt hétezer éves településmaradvány - késő neolitikus lengyeli kultúrás település - nyomait találták meg.
Keszthely - Egy hónapon belül befejeződik a város Fő terén zajló régészeti feltárás. Egyelőre kérdés, hogy a centrum rehabilitációjával a kéreg alatti parkoló is elkészül-e, ez azonban a pénzen múlik, a leletmentés nem vet eléje gátat.
Római kori olló és illatszeres üvegcse, vaskori fibula és kő öntőforma - csak néhány kiragadott darab a Hévíz és Alsópáhok között zajló ásatások leletkincséből, amelyek a 76-os főút nyomvonalán zajló munkálatok során kerültek napvilágra.

2010 autó bak balaton baleset bika budapest férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek iskola keszthely kiállítás koncert kos kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar Magyarország mérleg MSZP nagykanizsa nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz program rák rendőr rendőrség skorpió szűz traffipax információk választás verseny vízöntő zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalaszentgrót zene ZTE FC


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |