8 találat a fél címkével
Példa nélküli atomcsapásokkal fenyegette meg az észak-koreai hadsereg pénteken Dél-Koreát és az Egyesült Államokat, mert szerinte e két ország meg akarja dönteni az észak-koreai szocialista rendszert.
Hónapok óta lázban tartja a dióskáliakat egy falubelijük viselkedése. Van, aki retteg a 60-as éveiben járó férfitől, s akad, aki szánakozik rajta. A megítélés persze azon is múlik, ki miként találkozott az időnként igencsak harcias lakóval.
"Mi nem akarunk itt Olaszliszkát, ez így már nem mehet tovább." A falu fél - hangzott el a kedd este Miháldon történtek okán csütörtökön összehívott rendkívüli testületi ülésen, melyen lemondott egy képviselő. Egy egyszerűnek induló motorfűrész-lopásból ugyanis egy az egész települést felbolydító ügy lett.
Három Nagykanizsa és Balatonmagyaród között közlekedő busszal kapcsolatban fokozott védelmet kértek a falu lakói, mert iskolás csemetéiket rendszeresen érik atrocitások a járatokon, emiatt már félnek a gyerekek. Ígéretéhez híven a rendőrség hétfőn megkezdte a Zalakomáron áthaladó, a balatonmagyaródiak körében hírhedtté vált iskolajáratok fokozott ellenőrzését.
Hiába a szabályozás, a petárdázás nem korlátozódik szilveszter éjszakára, már elkezdődött a durrogtatás, ezzel együtt az ijedtükben világgá futott állatok tortúrája. Szeretnénk néhány tanáccsal hozzájárulni, hogy idén kevesebb áldozata legyen az ünnepeknek.
Zalaegerszeg - Összesen 87 üzletet zárt be, és közel 43 millió forint bírságot rótt ki az első fél évben a munkavállalók foglalkoztatásának ellenőrzései során az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága.
Zalaegerszeg - A labdarúgó NB I harmadik fordulójában a ZTE FC együttese hiába dolgozott ki legalább fél tucat 100-os helyzett, hazai pályán 3-0-ra kikapott a Kaposvári Rákóczi együttesétől.
Körkép - Fekete zászló leng tegnaptól a nagykanizsai Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Ház homlokzatán, emlékeztetve a hétfő hajnalban Kislétán elkövetett gyilkosság áldozataira, egyúttal kifejezve az intézményt fenntartó helyi cigány kisebbségi önkormányzat tiltakozását a rasszizmus ellen.

2010 autó bak balaton baleset bika budapest férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek iskola keszthely kiállítás koncert kos kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar mérleg MSZP nagykanizsa nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz program rák rendőr rendőrség skorpió szűz traffipax információk választás verseny vízöntő zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene ZTE FC


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |