24 találat a épület címkével
Saját erőből helyreállította a Kölcsey utca 11. szám alatti, a 19. század hangulatát máig megőrző épület kapuját Tarnóczky Attila helytörténész, Nagykanizsa korábbi országgyűlési képviselője.
Zalaistvánd - A Zalaegerszeg és térsége többcélú társulás TÁMASZ-projektje keretében felújították és akadálymentesítették a faluban működő szociális intézmény épületét.
E-mailben jelezte olvasónk: e hónap közepén bezárják a Zalabér-Batyk vasútállomás épületét. Egyebek között azt írta: "Körülbelül két éve, amikor megkezdték a vasútvonal villamosítását, az épületre milliókat költöttek, fűtés, világítás, biztosítóberendezések újultak meg. Most meg bezárják."
Hosszú évekig védőtető óvta a járókelőket a Csengery utca 2. számú ház környékén a volt biztosítópalotáról lepotyogó vakolatdaraboktól, homlokzati díszítőelemektől. Nyolc év után, mintegy 40 millió forintos költséggel végre megszépült az épület.
Dakka - Összedőlt egy ötszintes épület szerdán Dakkában: kilenc ember meghalt, s legalább félszázan megsebesültek, továbbá több tucatnyian rekedtek a romok alatt.
Befejeződött a szakértői vizsgálat azzal a Keleti városrészben két hete történt esettel kapcsolatban, amikor a viharos erejű szél letépte egy tízemeletes déli oldalának szigetelését. Nagykanizsán.
A szlovén fővárosban, Ljubljanában szerdán kora este mintegy kétezer fiatal vonult a parlament elé, majd kővel, tojással, palackokkal, egyéb tárgyakkal dobálta meg az épületet: közel félszáz ablak betört, a rendőrség kénytelen volt kordont vonni a parlament köré.
Halálos áldozatokat követeltek szerdán Athén belvárosában a tüntetések a kormány gazdasági megszorító politikája ellen. Három banki alkalmazott vesztette életét abban a bankfiókban, amelynek épületét feldühödött tüntetők Molotov-koktélokkal felgyújtották.
Olasz létére haja szőke, szeme égszínkék. Morandini Tamás (1869-1921), Zala megye és a környék számos századfordulós épületének megvalósítója Észak- Itália magas hegyláncokkal körülvett, gyakorta földrengésekkel sújtott vidékén, Gemona városában látta meg a napvilágot.
Kigyulladt egy társasház Tökölön; a lakókat kimenekítik az épületből.
A digitális eszközök kiválóan alkalmazhatók például az emberek tájékozódásának segítésére is - ezt használja ki a Nagykanizsai Városi Bíróság, mely a látássérültek segítésére néhány ilyen berendezést üzemeltet.
Rálőttek a SOTE Nagyvárad téri épületére péntek este - erősítette meg az előzetes értesülést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Zalaegerszeg (szj) - Áttekintette a tervtanács a közelmúltban a kórház bővítésének terveit. Pózváról több osztályt a központi telephelyre szeretnének költöztetni.
Könyv szerinti értékén 1,4 milliárd forintot ér a volt rédicsi szlovén-magyar határátkelő részben üresen álló ingatlanegyüttese. A helyi önkormányzat többször kérte a tulajdonjogot, eddig eredménytelenül.
Több órás fennakadást okozott a New York-i John F. Kennedy repülőtér egyik zsúfolt terminálján, hogy egy haiti származású utas a biztonsági előírásokat megsértve bement a személyzet számára fenntartott egyik bejáraton, a biztonsági szolgálat pedig emiatt kiürítette az épületet.

2010 autó bak balaton baleset bika budapest férfi Fidesz film foci fotó futball gyerek H1N1 halak halál halott Hévíz horoszkóp időjárás ikrek iskola keszthely kiállítás koncert kos kosárlabda közlekedés labdarúgás Lenti letenye lopás magyar mérleg MSZP nagykanizsa nyilas önkormányzat oroszlán pályázat pénz program rák rendőr rendőrség skorpió szűz traffipax információk választás verseny vízöntő zala zala megye Zalaegerszeg Zalakaros zalalövő zalaszentgrót zene ZTE FC


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |