Elindultak a lízingelt Boeingek a magyar nemzetközi repülőtérről, az első már megérkezett Írországba
Pénteken reggel leállt a Malév, kisvárosnyi ember kerülhet utcára
Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren nyugodtan várakoztak az emberek. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy újraindulhat a légitársaság működése. Az ORFK szerint nem volt szükség rendőri intézkedére a repülőtéren. Este hétkor elindultak a lízingelt Boeingek a magyar nemzetközi repülőtérről, az első már megérkezett Írországba.
Ez történt az elmúlt órákban a Malév háza táján:
- Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév, hétkor jelentették be a repülőtéren a járatok törlését.
- Orbán Viktor reggel még kijelentette, nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.
- Az utasok nyugodtan várakoztak a repülőtéren, senki nem tudott biztosat mondani, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.
- A Malév felvette a kapcsolatot a többi légitársasággal, amelyek gyorsan a pórul járt utasok segítségére siettek.
- A vagyonfelügyelő csoportos létszámleépítést jelentett be, a légitársaság munkatársainak délig össze kellett pakolniuk minden holmijukat. A pilóták szakszervezetének elnöke elmondta, nagy a kereslet a Malév-pilóták iránt külföldön és belföldön is.
- A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének (LESZ) elnöke szerint a Malév vezetése nem tájékoztatta megfelelően sem az utasokat sem dolgozóit a péntek reggeli leállásról.
- Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója bejelentette, a Malév leállásával a cég áruszállító üzletága is megszűnt.
- Szakértői vélemény szerint a légitársaság leállásával megszűnhet a Malév tiltott állami támogatása miatt az Európai Unió által előírt visszafizetési kötelezettség.
- Visszahívta a lízingcég a Boeing 737-eseket, melyek estére meg is érkeztek Írországba.
''Malévval soha többé nem utazok'' (videó)
Az utasok tanácstalanul vártak a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér csarnokában. Itt menézheti a videót >>>
Állásbörzét hirdetnek a Malév-dolgozóknak (videó)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Völner Pál szerint a Malévot valószínűleg felszámolják, de a vállalat nem feledkezik meg az utasokról és a dolgozókról. Itt megnézheti a videót >>>
Kétezer új munkahelyet teremt a Ryanair (videó)
A Ryanair a Malév leállását követően Budapestre telepíti 4 Boeing gépét és két héten belül megnyitja budapesti bázisát ismertette Michael Cawley, a cég vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján a légitársaság teveit. Itt nézheti meg a videót >>>
Tudjon meg többet, lapozzon!
Címkék: repülőgép, Malév, közlemény, társaság, leállt, magyar nemzeti légitársaság, üzemszerű működés, beszüntetés
- Pénteken reggel leállt a Malév, kisvárosnyi ember kerülhet utcára
- Elvitték a lízingelt Malév Boeingeket
- Mi lesz a Malév-dolgozókkal? Kisvárosnyi ember kerülhet utcára
- Miniszteri rendelet a légiutas-szállítás rendkívüli feladatainak finanszírozásáról
- Az utazási irodák csak új jegyeket tudnak foglalni
- A Malév leállásával elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- A többi légitársaság kisegíti a pórul járt Malév-utasokat
- Leállt az áruszállító tevékenység is
- Rendőri intézkedésre nem volt szükség
- Aki bankkártyával vásárolt jegyet, forduljon a légitársasághoz
- A cég nem megfelelően tájékoztatta az utasokat és a dolgozókat a leállásról
- Kevesen vásároltak csődbiztosítást
- Az Európai Bizottság segít mindenben
- Délután több gépet is elszállítana a lízingcég
- Több ezer szlovákiai turistát érint a cég leállása
- A Volán segít, a MÁV forgalomcsökkenésre készül
- Megy az egymásra mutogatás
- Szállodaszövetség: akár 50 százalékkal is csökkenhetnek a beutazó vendégek
- Nem érte váratlanul a leállás a Budapest Airport Zrt fő tulajdonosát
- Gondban a vívók, a dzsúdósok és az ökölvívók
- A Malév más légitársaságoktól is segítséget kér, csoportos létszámleépítés lesz
- A KÖFE segítséget ajánl a Malév utasainak
- Átfoglalásra várnak az utasok a repülőtéren
- Orbán: nem lehetetlen az újraindulás
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Összeállítás a légitársaságok működésének beszüntetéséről az elmúlt 10 évben
- Polgár Jenő |
- 2012 02 5 |
- 20:37
A Magyar Hírlap oligarchája "Szeretlek Viktor" táblával vonult milliós ingyenélő bandájával (épeszű ember a tőle elvevő hátsóját nem csókolgatja) az utcán.
Naná! Az egysávos adó milliárdokkal gazdagította az Ikarusz tönkretevőjét. Erről írjon a bértollnoka.
Az Ikarusz, meg a Kondor Kata történet talán rávilágítana az oligarcha jellemére.
Ezeket tanulmányozd Gyula!
- Protestáns Béla |
- 2012 02 5 |
- 14:00
Emberek!
Nem kell megmenteni egy ilyen állami pénzből működő, pazarló szent-tehenet.
Alkalmatlan volt a megreformálásra.
A bukott vezetői remélem hogy nyugdíjba mennek, a dolgozókat pedig átveszi a helyét átvevő Ryanair és WIZZAIR meg a többi.
Remélem a következő csőd a BKV-nál és a MÁV-nál lesz!
De aki itt úgy gondolja, hogy nemzeti büszkesége sérült azzal hogy mostantól nincs MALÉV, az kezdjen el adakozni, szervezzen gyűjtést a MALÉV megmentésére. De könyörgöm! Ne az én adóforintjaimból!
- zalán |
- 2012 02 5 |
- 12:46
Tessék, egy kis zavarkeltés.
"A második Orbán-kormány nem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a Bajnai-kormány ajánlott fel, s a másfél éves halogatás, az állami pénzeknek a nemzeti légitársaságba pumpálása okozta végül, hogy Brüsszel tiltott állami támogatás miatt megbüntette a Malévot - mondta Oszkó Péter a Népszavának.
Oszkó Péter szerint a fideszes politikusokkal egyetértésben úgy határoztak, igyekeznek megmenteni a társaságot. Megvolt annak a lehetősége, hogy a Malév a későbbiekben önállóan működhessen tovább. A Fidesz írásban is jelezte egyetértését a Bajnai-kormány intézkedéseivel - mondta."
Ezzel van a gond:"írásban is jelezte". Letagadni nehéz, de sebaj, egy kis vádaskodás, egy kis címkézés a hívőknél mindig beválik.
- Karak |
- 2012 02 5 |
- 12:29
Hülye vagy, bisics fiam, de már megszokhattuk.
Próbáld meg röviden felvázolni, hogy az elmúlt két évben mit tettek a gazdáid a Malévért? Tudod, akik nyolc éven keresztül készen álltak az azonnali kormányzásra?
Azon kívül persze, hogy öntötték bele a milliárdokat és még két nappal a roló lehúzása előtt is azt hazudták a népnek, hogy vegyenek bátran csak repülőjegyet, nem lesz itt semmi gond.
Persze ez csupa zavarkeltés, hiszen szerinted rendben van ám itt minden.
Szerencsétlen agymosott barom vagy, bisics fiam. Javasoltam már, hogy húzd ki a fejed Orbán hátsójából, elég nagy seggfej vagy már.
- bisics |
- 2012 02 5 |
- 11:16
"A külső megfog, a belső megtart - vallja az év zalai férfija"
Ez mi a csudától tud benne lenni a legvitatottabb TOP10-ben? Úgy szeretnék hozzászólni, de nem lehet! Meg még a "Gyermekmosoly" is tilos, meg az "Év zalai nője" is tabu. Féltek, mi?
(Most már tényleg jöjjön az ÉV ZALAI ANYÓSA!!!)



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























Hozzászólások »
Eddig összesen 19 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: