Betörőkkel dulakodott a polgármester
Betörőket ért tetten egyik rokona házánál Bogyiszló polgármestere, a két férfit azonban, akikkel dulakodásba keveredett, csak megzavarni tudta, feltartóztatni nem. Tóth István (független) pénteken elmondta: a rendőrség nyomoz az ügyben.
Közlése szerint a két betörőről és a kocsiról, amivel a tettesek elmenekültek, viszonylag használható leírást tudtak adni, így lát remény arra, hogy az elkövetők rendőrkézre kerülnek. Nem helybeliekről van szó, utazó bűnözők, akik korábban már jártak Bogyiszlón feltérképezni, megfigyelni a terepet - fűzte hozzá.
Tóth István azt mondta: tudja, nem volt éppen kockázatmentes az, hogy dulakodni kezdett a betörőkkel, ahelyett, hogy értesítette volna a rendőröket. Mint hozzátette, abban bízott, hogy sikerül feltartóztatnia az elkövetőket, amíg megérkezik a segítség.
A polgármester szerint több tanulsága is van az esetnek. Saját szerepét illetően az, hogy előbb gondolkodni kell, és lehetőleg elkerülni az ilyen helyzeteket. Hogy ez esetben nem ezt tette, annak az az oka, hogy érzelmi kötődés is szerepet játszott az ügyben - mondta. A másik tanulság az, hogy nyitott szemmel kell járni.
Tóth István elmondta, hogy Bogyiszlónak mintegy 2500 lakója van. A község nyugalmára egy körzeti megbízott vigyáz. Működik polgárőr-egyesület is a településen, ennek ő az elnöke.
Címkék: segítség, rendőrség, polgármester, ütés, Tóth István, dulakodás, betötő, bogyiszló



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.