Megmérgezték a kiskunfélegyházi kórház nővéreit?
Rendőrségi vizsgálat indult annak kiderítésére, mitől lett rosszul két nővér a Kiskunfélegyházi Városi Kórházban a reggeli kávé elfogyasztása után.
A február 21-én történt ügyben az intézmény főigazgatója tett feljelentést.
A rendőrség lefoglalta a kávét, a csészét és a termoszt, a nővérektől pedig vér- és vizeletmintákat, illetve gyomormosás-mintát vett - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A kávét és az edényeket az Igazságügyi Toxikológiai Intézet laboratóriumába, a mintákat pedig igazságügyi szakértői intézetbe küldték vizsgálatra, amely azonban több hétig is eltarthat - fűzte hozzá a szóvivő.
Az őrnagy beszámolt arról, hogy a rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, de csak a laboratóriumi vizsgálat dönti el, hogy történt-e mérgezés.
A rendőrség eddig több mint tíz embert hallgatott ki tanúként.
Címkék: kórház, rosszullét, feljelentés, nyomozás, kiskunfélegyháza, mérgezés, kávé, nővér
- Kacsa |
- 2010 03 2 |
- 11:31
vagy vki sokat nézte a TV2-n a jóbanrosszban-t
- bolsevik |
- 2010 03 2 |
- 07:40
Távolból úgy vélem baleset volt. Valaki ki akarta mosni a termoszt, beletette a mosogatószert, el kellett mennie, a kávé lefőtt, valaki pedig rátöltötte.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter























Hozzászólások »
Eddig összesen 2 hozzászólás érkezett.